2012. november 20.
Előtaláltam egy basszusgitár erősítőt, amit levittem este az Á...-ba. Megint hardcore volt. Megint nem bántam meg. Kicsit Bucó, Szetti, Tacsi feelingje van amúgy a címadásnak...
Az este első fellépője a Fake Shakes volt. Róluk az jutott eszembe, hogy ha leveszem a torzítót a gitárról, meg az énekes is visszavesz az ordításból, akkor megkapom a Beatles-t. Mint megtudtam, ők egy pop-punk zenekar, úgyhogy közel jártam az igazsághoz. Az utolsó szám előtt úgy hallottam, hogy az énekes felkonferálta a következő zenekart, majd kis szünet és folytatták a zenélést. Ezen nevettem. Ismerek még egy zenekart, ami ilyen. Aztán kiderült, hogy ebből semmisem volt igaz. Megbíztak egy táska vigyázásával, úgyhogy nem mentem rájuk előre, de a következő fellépőre, a PFA-ra már igen. Egy hónapon belül már harmadszor látom őket, de még mindig levakarhatatlan mosolyt csal az arcomra az énekes szellemessége. Mikor bemondta, hogy a következő dal egy szürreális élményt dolgoz fel elképzelem, hogy mennyit szenvedhet a fiú egy-egy szöveg megírásával. Imádom őket, de tényleg. Utánuk egy új zenekar következett. A Norms. A dobosról a Zoli elmondta, hogy ő egyébként basszusozik. Erre én kontráztam, hogy az hagyján! Én a múltkor láttam őt a Havizajon, bár akkor nem sikerült a koncertje, úgyhogy most nagyon szurkoltam neki. Nem volt gond. A basszusgitárt egy lány kezelte és ekkor megfogalmazódott bennem, hogy a basszusgitár tulajdonképpen egy női hangszer. Ha van egy zenekar, amiben csak egy lány van, akkor az az esetek 99%-ban basszusgitározni fog. Durva dolgok ezek. Nézem az énekest. Kurva ismerős. Hát ez a Victim, bazmeg! Ilyen kicsi volt, amikor megismertem (és most mutatom), most meg hogy felnőtt. Eszméletlen jó volt, amit csinált. Nem sikongatás, nem befordulás, iszonytató kisugárzás. A Zoli mondott valami nagyon durva jelzőt, amire vissza is kérdeztem, hogy elraktározzam. Nem jött össze. Utána leültem a címben nevezett asztaltársasághoz, akiket régről ismertem, de senkinek nem emlékeztem a nevére. Most már igen. Mindenesetre a lányok körében a megjelenésem Frodó véleménye szerint egy eszement nosztalgiacunamit indított el. A hármójukkal való találkozás annyi ipari áramot adott nekem, hogy az amerikai banda (az Unfun) jóformán már nem is érdekelt. Még fent beszélgettem a regisztráló lánnyal, akinek van egy zenekara, amiben csellózik (Ugyehogyugye? Erről beszélek...), aztán hazaindultam. Megint ettem egy hamburgert a Corvintető alatti egységben - pedig már elmagyaráztam egyszer magamnak, hogy ennek semmi értelme sincs -, miközben újfent elgondolkodtam azon, hogy milyen kár, hogy a mobil kolbászos eltűnt a Blaháról, mert inkább ennék ott esténként.
Összefoglalva: a PFA-t, meg a Normsot feltétlen tartsd észben.
